Minőségi
felhő szolgáltatások a SERVIRA-tól, minőségi garanciával. IBM BladeCenterre épülő
cloud megoldások minden mennyiségben. Több mint egyszerű
VPS szolgáltatás, gyere tesztelj nálunk egy
szervert.
Fegyvertár
(Armamentarium)
Az arénák harcosainak felszerelése a játékok története során rendkívül változatos képet mutatott. Kezdetben, amikor a munusok még egy temetési szertartás keretében megrendezett rituális emberáldozatok voltak, az egymással szembeállított bustuariusok az elhunyt családjának tulajdonában levõ, kora-római típusú, vagy éppen az ellenséges népektõl zsákmányolt, tehát etruszk, samnis, volscus fegyverzetben küzdöttek.
Késõbb, a köztársaság idejében szokássá vált, hogy a sorozatos háborúk és hódítások során megismert, általában Itálián kívül élõ népek vértezetét, fegyvereit mutatják be a gladiátorküzdelmek során, részben ismeretterjesztõ céllal, részben pedig, hogy különlegességekkel szolgáljanak a honi hadfelszerelést már unalomig ismerõ közönségnek. Gyakori szokás volt az is, hogy a római reguláris hadsereg fegyverzetét, vagy annak elemeit viselõ harcosokat állítottak szembe idegen népeket képviselõ gladiátorokkal.
A császárkor idején aztán már semmi nem szabott határt a változatosságnak. A pompás amphitheatrumi bemutatókon igazi ipar- és ötvösmûvészeti remekmûveket viseltek a harcosok, fegyverzetük minden darabját, de elsõsorban a messzirõl is jól látható sisakokat és pajzsokat dombormûvekkel, nemesfém díszítésekkel látták el. A hatékonyságot gyakran alárendelték az esztétikai szempontoknak, így a felvonultatott fegyverek jelentõs része tetszetõs, ugyanakkor nehéz, sérülékeny, tulajdonképpen egyszer használatos darab volt. A játékokat finanszírozó uralkodók és hatalmasságok egymást igyekeztek túlszárnyalni, egyre újabb és újabb ötletekkel, újításokkal álltak elõ a fegyverek formája, anyaga, díszítése tekintetében. Fennmaradt például egy történet Tiberius császár fiáról, Drususról, mely szerint a fiatalember amphitheatrumi használatra feltalált egy új, különösen kegyetlen sebeket ejtõ kardot, amelyet róla drususnak neveztek el. Ezen új fegyverek jelentõs része néhány bemutató után - méltán - feledésbe merült, de néhány közülük akár egy évszázadon át is használatban lehetett. Nem volt ritka az sem, hogy amikor a legiók fegyverzetében változtatásokat terveztek, az új elemet elõbb az arénában próbálták ki, tesztelték.
A legelsõ temetési játékok idején a rómaiak még nem ismerték a vas megmunkálásának titkát, így a hadsereg és a korai gladiátorok fegyverzete is bronzból készült. Késõbb, az etruszk városállamok legyõzése és meghódítása során jutott birtokukba a vasöntés technikája, az igazán nagy áttörést azonban a második pun háború (i.e. 218-201) hozta. Ekkor foglalta el a Római Birodalom Sardiniát, Corsicát, Hispania keleti partvidékét, és vele a gazdag vasércbányákat. Ekkortól kezdve tudtak nagy tömegben vasat elõállítani, a legiókat vasfegyverekkel felszerelni, és az arénák bajnokai is ezután léphettek fel vasból készült fegyverzetben. Díszítõelemként a játékok története során végig megmaradt a bronz, a réz, az ezüst és az arany
Természetesen az említett túldíszítettség Róma és a gazdag itáliai városok arénáiban volt jellemzõ a gladiátorokra. A távoli provinciákban épült, kisebb jelentõségû amphitheatrumokat üzemeltetõ városi elõkelõségek nem engedhették meg maguknak az efféle pompát. Itt a harcosokat egyszerûbb, de praktikusabb fegyverzettel látták el, ez általában megfelelt a fõként katonákból és kevésbé tehetõs vidéki polgárokból álló közönség igényeinek.